Az infrasugárzók előnyei – Infrafűtés, panelek

A sötétsugárzók előnyei a hagyományos fűtőanyag alapú készülékekkel szemben

infrasugárzó - infrafűtés előnyei

A sötétsugárzó infrapaneleket célszerű a mennyezet alá telepíteni

A közönséges villamos melegítőkészülékekkel szemben az infrasugarakat kibocsátó készülékek mindenekelőtt a hatósugarukba eső tárgyakat, és csak másodsorban a levegőt melegítik fel. A berendezés hatását már a bekapcsolás utáni percben érzékeljük. Ez az oka annak, hogy az inframelegítőket a helyiségek gyors felmelegítésére használják.

Az elektromágneses hullámok skáláján az infravörös sugarak a látható fény és a rádióhullámok között helyezkednek el. A Nap, a tábortűz, a parázsló szén és valamennyi meleg test infra tartományú sugarakat bocsát ki. Bőrünk melegként érzékeli az infrasugarakat, hatásuk kellemes hőérzettel jár.

Az IR-készülékek hatásmechanizmusa

Az ezen az elven működő klimatikus berendezéseket eredményesen alkalmazzák a nyitott térrészek – nyílt vagy félig zárt kültéri teraszok, balkonok, loggiák – fűtésére is, mert a keletkező hő nem a felemelkedő (nyílt térben elillanó) levegőben, hanem a sugarak hatókörébe eső testekben keletkeznek, így akár szeles időben is kellemes hőérzetet biztosítanak.

Az infrasugárzó panelek tipikusabb felhasználási területe a beltér: lakás, közösségi ház, iroda, szerelőcsarnok. A láthatatlan hősugarak villámgyorsan áthatolnak a ritka légrétegen, majd hővé alakulnak át a bútorokon, a háztartási gépeken, a ruházaton. A helyiség levegője csak később, a meleg testektől, tárgyaktól melegszik fel.

Az infrasugárzók további előnyei

Az IR-sugárzással működő eszközöknek még egy előnye létezik: ez a pénzügyi. Használatuk során akár 30 százalék megtakarítást is elérhetünk. Az inframelegítők nemcsak a helyiségek fűtésére, de például a frissen festett felületek szárítására is alkalmasak. Ez az eljárás néhányszor olcsóbb, mint a dízel áramfejlesztőkkel történő szárítás. A hőáram hatására a molekulák elpárolognak a festékrétekből, miáltal a felület még egyneműbbé válik. Ugyancsak hatásos eszközei az infrasugárzók a penészmentesítésnek.

A konvektoroktól eltérően a sötétsugárzó infrapanel nem kavarja fel a port, nem idéz elő légmozgást. Minimális karbantartást igényel, falra és mennyezetre szerelhető. Az IR-sugarak jótékony hatással vannak az emberi szervezetre: erősíti az immunrendszert, ösztönzi a sejtmegújítást, javítja a belső szervek állapotát.

rövidhullámú infrasugárzóAz infravörös hősugárzók típusai

A munkaüzemű hőmérséklettől függően az infra készülék széles spektrumú fényt bocsát ki. A rövidhullámon működő berendezések erősen felmelegszenek – sötétben láthatóvá válnak a fűtőtestként szolgáló volfrámszálak. Megfelelő biztonsági, érintésvédelmi szabályok betartásával használandók. Ezek elhanyagolása kellemetlen közérzetet, rosszabb esetben égési sérüléseket is okozhat. Mennyezet alá fogatott infrasugárzók esetén ez a veszély minimális és helytakarékossági szempontból is kiváló megoldás.

sötétsugárzó infraA hosszúhullámú infravörös sugárzók (a voltaképpeni feketesugárzók) nem bocsátanak ki látható fényt, csekély hatással vannak szervezetünkre. Az óvatlanul használt hősugárzókkal ellentétben a közvetlen közelünkben működve sem váltanak ki émelygést, szédülést, szaporább érverést, a szem elsötétülését. Ezen tulajdonságai teszik alkalmassá kellemes közérzetünk biztosítására, komfortérzetünk fokozására otthonunkban.

Ajánlott oldal:

A fenti linkre kattintva elérhető webshopban megvásárolható sötétsugárzós fűtési rendszerek magukban hordozzák az infrafűtés minden előnyét és pozitívumát. Felfogatásukat oldalfalra vagy mennyezetre javasolják a forgalmazók.


A villamos infrafűtés előnyei. Kulcsszavak Google kereséshez: teraszfűtés infrasugárzókkal; kültéri infrapanel; a paneles infrafűtés előnyei; elektromos fűtési technológia; villanyfűtés lakásban; elektrotechnika – ház, lakás, otthon; melegítés hagyományos konvekciós  fűtőkészülékekkel; kültéri terasz SEO szakértője honlapot optimalizál. Villamos melegítő rendszerek kiépítése Budapesten.