11. Llosa – Krúdy – Balzac

A tizenegyedik feladvány:

  • Mario Vargas Llosa
  • Krúdy Gyula
  • Honoré de Balzac

A megfejtés egy  közkeletű hármas szóösszetétel, amelyről online módon (linkkel) bizonyítható, hogy Garaczi László prózájában is előfordul.

Első lépésben találjátok meg a három alkotó azon 1-1 művét, melyek címében szereplő 1-1 kifejezéssel a második lépésben úgy alkothattok 3 darab kettős szóösszetételt, hogy a hozzáadott szavakból az adott sorrendben a harmadik lépésben megfejtésként egy hármas szóösszetétel álljon össze.

A megfejtések vagy privát Facebook-üzenetként vagy a fenti kapcsolat linkre kattintva küldhetők be. Megköszönöm, ha nemcsak a megfejtést, hanem a második lépés három összetett szavát is elkülditek.

A keresett kulcsszavak az eredeti műcímekben szerepelhetnek toldalékolt formában vagy összetételekben. A megfejtés menetét vázoló logón a Da helyett aD, az Eb helyett bE és az Fc helyett cF is állhatna, azaz a megfejtésbe kerülő szavak (D, E, F) a címekből vett kulcsszavakat (a, b, c) meg is előzhetik, de mögöttük is állhatnak, ez egyetlen feladványon belül is váltakozhat.

További infók a játék főoldalán: példamegoldások, magyarázatok, részletes játékszabályok, a pontozás és súgások menete itt: Triplagondol – Hármaslépés. Játék a Ludus csoportban

Alter megfejtéssel 5 pontot szerzett:

  • Zsoldos Z. Julianna
  • Barna Csaba
  • Palkó Éva
  • Galló Ágnes

Első súgás

  • Balzacnak azt a regényét keressük, amelynek fő cselekménymotívuma egy Oscar Wilde-regényével azonos

Négy pontot szerzett:

  • Rák Béla

Második súgás

  • A keresett Vargas Llosa-regény Ottlik Géza főművével mutat tartalmi hasonlóságot,  Krúdy könyvcímei közül pedig kettőben is fellelhetjük a kiindulási kulcsszót

Harmadik súgás

  • a megfejtés eredetileg egy fontos, a többiekénél magasabb beosztás ma már nem létező neve egy bizonyos munkakörben; mai értelme kb. ez: nagykutya; van benne pejoratív él is (annyira talán nem is fontos ez a beosztás!), és használjuk akkor is, ha nem tudjuk pontosan, mi az illető pontos titulusa

Két pontot szerzett:

  • Árpa Emese

a megfejtés következik >>

>>

>>

Megfejtés

Az általam elképzelt lépések:

  • Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
  • Krúdy Gyula: A vörös postakocsi
  • Honoré de Balzac: A szamárből

VÁROS
CSŐPOSTA
SZAMÁRVEZETŐ

megfejtés: FŐCSŐVEZETŐ

Az első súgásban Oscar Wilde Dorian Gray arcképe c. regényére, a másodikban a kadétiskola-katonaisola párhuzamra, a harmadikban a tűzoltóságnál korábban megvolt beosztásra utaltam.

Pontozott alter megfejtések: BÚCSÚLEVÉLÍRÓ, ÚTTÖRŐTÁBOR, NAGYLÁBUJJ, TÁNCDALFESZTIVÁL

Köszönöm a játékot, gratulálok a megfejtőknek.

 

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.