Terasz beépítés Budapest

terasz beépítés budapest

Egy hangulatos beépített terasz Budapest kertvárosában

A terasz beépítése mint olcsó építészeti megoldás

Bár leginkább kellemes, meleg környezetben eltölthető hűvös őszi estékről szeretnénk szólani, avagy arról, hogy nappaliszobának, szalonnak vagy teázónak ugyan kiváló, a beépített teraszok eredeti funkciója mégiscsak a déli növények téli elhelyezése. Amíg azonban pálmáinkat, fikuszainkat, leandereinket vagy citromfáinkat kinn tarthatjuk a kertben, az üvegszobában jól elfér pár könyvespolc, üvegasztal, ülőgarnitúra kanapéval és nagy, öblös fotelokkal. Ám ezek kényelmét élvezve ne mellőzzük a szakmai ismereteket sem, érdemes tudni, hogy tervezői, mérnöki szempontból a terasz beépítés annak a építészeti megoldásnak a neve, melynek során a télikert funkcióját betöltő helyiség nem külön építményben kerül kialakításra (mint például gazdasági célú üvegházak esetében), hanem az épület, a ház vagy lakás egy korábban is már meglévő nyitott teraszát fedik be üvegtetővel és építik körbe nagyrészt átlátszó elemekkel (üveg falak, tolóajtók, bukóablakok) – persze erős váz, általában fémbetétes műanyak tartószerkezet segítségével.

Marketinges közhely, de tény, hogy a teraszbeépítés a télikertek létesítésének legolcsóbb módja, ugyanakkor az építtető részéről bizonyos kompromisszumokkal jár, hiszen egy már eleve adott épületrész lehetőségeihez és részben korábban kialakított és megszokott funkcióihoz kell igazodni (például átjárhatóság az utca vagy az udvar irányában).

fa télikert

Fa szerkezetű télikert egy beépített tornácon (verandán)

A teraszbeépítés jellegzetességei, előnyei – üvegház-hatás

Ahogy fentebb megállapítottuk, kényelmi szempontból nézve a beépített terasz voltaképp egy plusz szobát ad az otthonunknak, ezen felül őszönként megoldja a szobanövények lakásba hurcibálásának állandó problémáját. Ezzel a gonddal nem kell többé szembenéznünk, ha a fedett, beüvegezett teraszon, netán üvegbalkonon helyezzük el őket. Amíg be nem állnak a fagyok, nyitva tartjuk a tolóajtót vagy kitárhatjuk a bukóablakokat, így dísz- és szobanövényeink szinte újra a szabadba kerülnek, amikor viszont zordabbra fordul az időjárás, netán talaj menti fagyokat ígérnek hírekben, akkor a télikert nyílászáróit becsukva kellemes mikroklímát teremthetünk a lakásunkba csempészet zöld oázis számára. (Mint tudjuk, az üveg felületek átengedik a napfényt, ám a felmelegedett tárgyak által kibocsájtott hő nagyrészt megreked az üvegszobában; erről lásd: Üvegházhatás: a teraszbeépítés útján létrejött télikertek visszatartják a meleget).

Ám a növények ésszerű elhelyezésének lehetőségén kívül a teraszbeépítés számos egyéb előnnyel is jár; nézzünk néhányat

  • a terasz beépítés a legolcsóbb módszer télikert létesítésére
  • megoldódik a növények téli elhelyezésének a problémája
  • a beépített terasz javítja a lakás hőháztartását, csökkenti a fűtési számlát:
    • kisebb lesz az épület hővesztesége az utcai vagy kerti bejáratnál
    • az üveg alatt felmelegedett tárgyak hőjének egy része átirányul a lakásba
  • növekszik az ingatlan értéke
  • egy szobával bővül a lakótér
  • egész évben használhatóvá, élvezhetővé válik a terasz
  • a beépített teraszon télen is lehetővé válik a napkúra, fényterápia
  • az elhelyezett zöld növények oxigéndússá teszik a lakás légkörét

A beépítésre kerülő objektumok különböző típusúak lehetnek, olykor nem is tudjuk pontosan, mi a különbség a balkon, terasz, lodzsa között, vizsgálódjunk kicsit ezen a téren

A terasz eredete, meghatározása, fajtái, típusai, funkciói

A teraszt az ókori keleti földművelők használták először. A fogalom meghatározása ebben a jelentésben:

Terasz = a mezőgazdaságban növények termesztésére hasznosított vízszintes földterület, amely a lejtők, domboldalak természetes vagy mesterségesen megtörésével jön létre.

Mint vízszintes felület, úgy került be az építészetbe is a terasz, itt azonban a definíciónak az is része, hogy

a terasz az épületnek a környezettel (utca, tér, udvar, kert), illetve a természettel (növénykert, liget, park, gyümölcsös, netán erdő, rét) való közvetlen kapcsolatát megteremti meg.

Megkülönböztetünk földszinti teraszt és tetőteraszt. Az előbbi igen gyakran egyben a lakás be- vagy kijárata körül kerül kialakításra, legtöbbször lépcső vezet a szintjére, és innen nyílik a lakás ajtaja. A tetőterasz az épületek eleve lapos vagy a dőlt tetőzet vízszintessé alakított része, melyet virágágyásokkal, napozórésszel, luxusépítkezések, hotelek esetében medencével egészítenek ki. A tetőterasz is beépíthető és jól használható télikertnek, hőtani szempontból is igen kedvező a minden irányból beeső napsugárzás miatt.

A beépített terasz funkciói:

  • növények téli elhelyezése;
  • lakótér növelés – nappali, teázó,társalgó kialakítsa;
  • az épület hőháztartásának a javítása – üvegház hatás;
  • az ingatlan piaci értékének növelése

Emeleti terasz, ha ragaszkodunk a pontos fogalmazáshoz, nem létezik: ennek neve balkon vagy erkély. Ugyanakkor az olyan épületrészt, amely ugyan emeleti, de  nem ugrik ki a homlokzatból, hanem az épület folytatódik fölötte.

Bus donna barna balkonon
mereng a bibor alkonyon.

Babits Mihály: Messze… messze…

erkélybeépítés

Emeleti balkon beüvegezése

Erkélybeépítés, beüvegezés

Az erkély vagy balkon – és a loggia

Az építészeti szempontból  csak a földszinten, esetleg magasföldszinten vagy a tetőn elképzelhető terasszal ellentétben a balkon vagy erkély az épületek emeletén található. Mérnöki definíció szerint

Az erkély (balkon) a homlokzat síkjából kinyúló, korláttal vagy mellvéddel határolt födémszakasz.

Az erkély tehát “kiáll” az épületből. Ugyanakkor sorházak, panelházak esetében ismerünk olyan megoldást, amikor az erkélyek sorozata összefüggő egységet alkot, mintegy külső falat képezve az épületen – ilyenkor az egyeserkélyek egyáltalán nem”állnak ki”. Lásd még: Erkélybeépítés és üvegterasz ára Budapesten

Az erkély fogalmára gondolva nem véletlenül jut eszünkbe a híres veronai erkély, amely alatt Rómeó vallott szerelmet Júliának Shakespeare halhatatlan művében.

be nem épített erkély - verona

A híres veronai balkon. A városbeliek Shakespeare műve hatására és az ide érkezők turisták igényeinek kielégítésére neveztek ki egyalkalmasnak látszót erkélyt erre a szerepre

Talán mondanunk sem kell, hogy a balkonok, loggiák, ablakfülkék is alkalmasak beépítésre. Lásd még: https://hu.wikipedia.org/wiki/Loggia

Teraszbeépítés = olcsó építészeti megoldás, amikor akerti vagy bejárati teraszt építik körbe üveg elemekkel. Szinonimák: üvegterasz építés – erkélybeépítés – balkon beüvegezés. Szolgáltatás: Télkert gyártás és terasz beépítés Budapest

 

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.