Túllépni a lokalitás szűk értelmezésén

Túllépni a lokalitás szűk értelmezésén egy általánosabb értékrend felé

Naplójegyzet: 2002. december

Integráló személyiség vagyok: milyen jól sikerült egységbe kovácsolnom a kárpátaljai magyar írókat – igaz, hogy magam ellenében.

Vízumköteles-e az irodalom?

Sajtóközlemény
Kiadta az UngParty virtuálé, 2002. dec. 1-jén, Ungváron

Az UngParty című internetes honlap egy hónappal ezelőtt Vízumköteles irodalom? címmel virtuális konferencia szervezésébe kezdett. Balla D. Károly, a project ötletgazdája szerint a határon túli magyar irodalmakat illetően még a szakmai körök is csak néhány nevet és műcímet ismernek, sztereotípiákban gondolkodnak, elfogadják az évtizedek óta magukat tartó legendákat. Emellett léteznek bizonyos elvárások a határon túli magyar íróval szemben. A szakmai körök és a közönség egyik része ugyanis leginkább a nemzeti érzülettel áthatott szolgálatos irodalom eredményeit látja szívesen, elvárja a történelmi és társadalmi igazságtalanságok új és újabb felemlítését – és a megpróbáltatások ellenére vállalt kitartás hősi pózát. Másik része elveti az ilyen alkotói magatartást, örömszövegeket vár és a befogadás feltételéül az éppen aktuális kánonba való maradéktalan beilleszkedést szabja. Mindkét elvárás, mint valami kötelező vízum, a magyarországi irodalomba történő beléptetés elengedhetetlen feltételeként működik.
A virtuális konferencia arra keresi a választ, melyek az integrálódás belső és külső feltételei. A megosztott értékrendből, a globalizáció kiteljesedéséből és az anyaország EU-csatlakozásából fakadó nemzetpolitikai kihívások miben és mennyire képeződnek le az irodalom problémáiban? Vízumköteles-e a határon túli – jelesül a kárpátaljai – magyar irodalom? Hogyan integrálódjon – és mibe?
Egy hónap elteltével összeállt a konferencia előadóinak tizenöt fős szakmai listája. Ezen erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, nyugati és anyaországi írók, nyelvészek, irodalomtörténészek, tanárok, kutatók szerepelnek. December folyamán juttatják el a szervezőhöz „előadásaik” szövegét, amelyek januárban jelennek meg a honlapon. Ezzel párhuzamosan nyilvános vita is indul, amelynek során egyaránt lehetőség nyílik szakmai hozzászólásokra, olvasói észrevételekre – és az előadói viszontválaszokra.
Az előzetes megállapodás szerint a konferencia anyaga a Nyelvünk és Kultúránk c. folyóiratban fog napvilágot látni.

A teljes anyag honlapomon: http://ungparty.net/irodalom/vizumkoteles/

A világosság tűzveszélyes

Éva szülői értekezleten volt. Míg folyt a beszélgetés az osztályfőnök és a szülők között, bejött az osztályba az igazgató, és nyomatékosan felhívta a szülők figyelmét, hogy az osztályteremben található világítótestek tűzveszélyesek, és hogy az ő felelősségük, ha ez a jövőben is így marad. Az egyik szülő szerényen megkérdezte, hogy vajon nincs-e az iskolában egy… na hogy is… gazdasági felelős, aki az ilyesmit… De van, csattant fel az igazgató, ám annak magas a vérnyomása, nem mászhat létrára. Aztán még jól összeszidta a szülőt, mit képzel, a gyerek részesül az ingyenes oktatásban, a legkevesebb, hogy cserébe ezért…

A legszomorúbb a dologban, hogy ezt teljesen komolyan gondolta.

Hát igen: a világosság tűzveszélyes. A sötétség biztonságosabb.

Számomra kissé nyomasztó körülmény, hogy az ungvári magyar iskola igazgatója történetesen legkedvesebb gyerekkori pajtásom és az akkor hozzám legközelebb álló kamaszkori barátom. Mire a húszas éveinket betöltöttük, már távolabb kerültünk egymástól, és a distinkció csak nőtt és nőtt azóta (ő erről mintha kevésbé venne tudomást). Mára az ő világa egy számomra idegen és nagyrészt elfogadhatatlan szféra, amit és ahogy képvisel, abban ritkán találok szimpatikus vonásokat. Ezzel együtt nem állítom azt, hogy Ukrajnában ma magyar iskolát igazgatni lehetne eleve másképp és sokkal jobban. Azt viszont állítom, hogy a tanulókkal és szüleikkel szemben mutatott kevesebb arroganciával egészen biztos lehetne.

Velejem mélyéig kárpátaljai vagyok

Időnként fejemre olvassák a különcségemet, meg hogy nekem semmi sem elég jó, ami Kárpátalján irodalom címén történik -meg hát azokkal is folyvást bajom, van, akik történtetik. Most egy ilyen fejmosásra ezt a választ küldtem:

Jó Bratinkám,

abban vagyon nagy darab igazad, hogy minden úgy van jól, ahogy van, de az ember fijja néhanap felberzenkedik ellenében: talán mégsenem van teljesen jól. Helyzetemet és az ő vélekedésüket (meg a magamét) is elég pontosan látod. Egyben tévedhetsz egy kicsit (meg tán tévednek ők is), hogy én ne lennék (eléggé) kárpátaljai vagy kisebbségi magyar vagy lokálpatrióta – merthogy vagyok, éppen csak erről a kárpátaljaiságról mást gondolok, másként élem meg és másként akarom kiterjeszteni, mint sokan. Ha a kárpátaljaiság csököttség, bezárkózottság, a kisebbségi lét sérelmeinek túlhangsúlyozása, a teljesítmények feltupírozása, irodalmi kóklerség stb., akkor ebben az értelemben valóban taszító számomra. De ha a kárpátaljaiság a sehol másutt meg nem élhető élmények minőségi feldolgozása, a teljesítmények lehetőség szerinti hozzáigazítása valami lokálison túlmutató általánosabb értékrendhez, ha a kárpátaljaiság az univerzális problémák helyi leképeződését és megélését, továbbá a helyi problémák univerzális beágyazottságát és kiterjeszthetőségét jeleni – akkor velejem mélyéig kárpátaljai vagyok és akarok lenni.

A gondom a Fiúkkal az, hogy a lokalitás bizonyos szűk értelmezésén nem akarnak túllépni és mesterségesen fenntartanak bizonyos látszatokat, konzerválnak állapotokat, helyzeteket, tartósítják a „hőskort”, stb. Évek óta csak ez ellen szólamlok fel – látható, hogy milyen eredménnyel.

Most mindenesetre, látva, hogy a korábban egymásról nem túl jó véleménnyel bírók (VFL-Dupka-Kőszeghy-NZM-HS) milyen intenzitással borultak egymás nyakába, önironikusan úgy szoktam fogalmazni: lám csak, mégis integráló személyiség vagyok, milyen jól sikerült egységbe kovácsolnom a kárpátaljai magyar írókat – igaz, hogy magam ellenében…

Na, mielőtt túlbeszélem: én sokra becsülöm a lokalitást, csak nem azt a részét tartom benne értékesnek, amelyre ők rácuppantak. Így hát, kérlek, azt ne fogadd el még az ő sugalmukra sem, hogy én elfele tekergetem a nyakamat, de annyi bizonyos, hogy megpróbáltam kidugni a takaró alól a fejem.

(Az nyaknak elfele való tekergetéséről: közös jó barátunk 1-2 évente szokta felrebbenteni a pletykát, hogy áttelepülök Mo-ra; ezt kb. 15 éve gyakorolja; már volt, hogy idegenek jöttek érdeklődni, mennyiért áruljuk a házunkat… Tőle hallották… Ahányszor kilépek egy szervezetből vagy abbahagyok valamit, lapot, kiadót, rendezvénysorozatot, mindig ez az első reakciója: biztosan azért, mert át akarok települni. Nem zavarja, hogy az előző 10 tippje nem jött be, megpróbálja tizenegyedszer is… Egyszer csak bejön neki, gondolja. No, ezt csak mellesleg.)

Mindenesetre a dolgokkal való mostani erős szándékú szembenézésem hiábavalóságát belátva el fogok jutni az elhatározáshoz, hogy EZZEL AZ EGÉSSZEL soha többet ne akarjak foglalkozni. Nekem is, nekik is kényelmesebb lesz, annyi bizonyos.

 Nem kerülhetem el az ön- és helyzetvizsgálatot

Illenék az év utolsó napján valami mérleget vonni, okos következtetéseket írni, netán fogadalmakat tenni. Egyiket se nagyon szoktam. A mérlegből nyilván kihagynék fontos elemeket, bölcsességekre pedig ma semmivel sem vagyok alkalmasabb, mint az év más napjain, megfogadni meg végképp nem szoktam semmit, még a komoly elhatározásaimat is folyamatosan módosítom, felülbírálom.

Ha valami mégis kikívánkozik belőlem így Szilveszter napján, az a következő.

A 2002-es volt az első olyan esztendő, amikor nézeteim, véleményem és kívülállóságom hangoztatása miatt nem csupán egy-két emberrel kerültem konfliktusba (mint ez korábban meg-megtörtént), hanem a hozzám közel állók közül többekkel. Leginkább „irodalmi barátaimmal”, kollégáimmal vált igen feszültté – vagy szakadt meg – a kapcsolatom. Hogy ez bekövetkezhetett, annak több fő okát látom. Ezek egy része belőlem indul ki, más része a körülményekből adódik, és persze látni vélem a részükről, közelebbi és távolabbi író-újságíró-szerkesztő társaim részéről  felmerült indokokat is. Mind érdemes lenne a részletes elemzésre, és valószínűleg nem is kerülhetem el, hogy ezt az ön- és helyzetvizsgálatot rövidesen elvégezzem.