Az infrasugárzók előnyei – Infrafűtés, panelek

A sötétsugárzók előnyei a hagyományos fűtőanyag alapú készülékekkel szemben

infrasugárzó - infrafűtés előnyei

A sötétsugárzó infrapaneleket célszerű a mennyezet alá telepíteni

A közönséges villamos melegítőkészülékekkel szemben az infrasugarakat kibocsátó készülékek mindenekelőtt a hatósugarukba eső tárgyakat, és csak másodsorban a levegőt melegítik fel. A berendezés hatását már a bekapcsolás utáni percben érzékeljük. Ez az oka annak, hogy az inframelegítőket a helyiségek gyors felmelegítésére használják.

Az elektromágneses hullámok skáláján az infravörös sugarak a látható fény és a rádióhullámok között helyezkednek el. A Nap, a tábortűz, a parázsló szén és valamennyi meleg test infra tartományú sugarakat bocsát ki. Bőrünk melegként érzékeli az infrasugarakat, hatásuk kellemes hőérzettel jár.

Az IR-készülékek hatásmechanizmusa

Az ezen az elven működő klimatikus berendezéseket eredményesen alkalmazzák a nyitott térrészek – nyílt vagy félig zárt kültéri teraszok, balkonok, loggiák – fűtésére is, mert a keletkező hő nem a felemelkedő (nyílt térben elillanó) levegőben, hanem a sugarak hatókörébe eső testekben keletkeznek, így akár szeles időben is kellemes hőérzetet biztosítanak.

Az infrasugárzó panelek tipikusabb felhasználási területe a beltér: lakás, közösségi ház, iroda, szerelőcsarnok. A láthatatlan hősugarak villámgyorsan áthatolnak a ritka légrétegen, majd hővé alakulnak át a bútorokon, a háztartási gépeken, a ruházaton. A helyiség levegője csak később, a meleg testektől, tárgyaktól melegszik fel.

Az infrasugárzók további előnyei

Az IR-sugárzással működő eszközöknek még egy előnye létezik: ez a pénzügyi. Használatuk során akár 30 százalék megtakarítást is elérhetünk. Az inframelegítők nemcsak a helyiségek fűtésére, de például a frissen festett felületek szárítására is alkalmasak. Ez az eljárás néhányszor olcsóbb, mint a dízel áramfejlesztőkkel történő szárítás. A hőáram hatására a molekulák elpárolognak a festékrétekből, miáltal a felület még egyneműbbé válik. Ugyancsak hatásos eszközei az infrasugárzók a penészmentesítésnek.

A konvektoroktól eltérően a sötétsugárzó infrapanel nem kavarja fel a port, nem idéz elő légmozgást. Minimális karbantartást igényel, falra és mennyezetre szerelhető. Az IR-sugarak jótékony hatással vannak az emberi szervezetre: erősíti az immunrendszert, ösztönzi a sejtmegújítást, javítja a belső szervek állapotát.

rövidhullámú infrasugárzóAz infravörös hősugárzók típusai

A munkaüzemű hőmérséklettől függően az infra készülék széles spektrumú fényt bocsát ki. A rövidhullámon működő berendezések erősen felmelegszenek – sötétben láthatóvá válnak a fűtőtestként szolgáló volfrámszálak. Megfelelő biztonsági, érintésvédelmi szabályok betartásával használandók. Ezek elhanyagolása kellemetlen közérzetet, rosszabb esetben égési sérüléseket is okozhat. Mennyezet alá fogatott infrasugárzók esetén ez a veszély minimális és helytakarékossági szempontból is kiváló megoldás.

sötétsugárzó infraA hosszúhullámú infravörös sugárzók (a voltaképpeni feketesugárzók) nem bocsátanak ki látható fényt, csekély hatással vannak szervezetünkre. Az óvatlanul használt hősugárzókkal ellentétben a közvetlen közelünkben működve sem váltanak ki émelygést, szédülést, szaporább érverést, a szem elsötétülését. Ezen tulajdonságai teszik alkalmassá kellemes közérzetünk biztosítására, komfortérzetünk fokozására otthonunkban.

Ajánlott oldal:

A fenti linkre kattintva elérhető webshopban megvásárolható sötétsugárzós fűtési rendszerek magukban hordozzák az infrafűtés minden előnyét és pozitívumát. Felfogatásukat oldalfalra vagy mennyezetre javasolják a forgalmazók.


A villamos infrafűtés előnyei. Kulcsszavak Google kereséshez: teraszfűtés infrasugárzókkal; kültéri infrapanel; a paneles infrafűtés előnyei; elektromos fűtési technológia; villanyfűtés lakásban; elektrotechnika – ház, lakás, otthon; melegítés hagyományos konvekciós  fűtőkészülékekkel; kültéri terasz SEO szakértője honlapot optimalizál. Villamos melegítő rendszerek kiépítése Budapesten.

Áramerősség kiszámítása – Teljesítmény számítás

Áramerősség kiszámítása: I = P / U

Az áramerősség kiszámítása teljesítmény és feszültség alapján

Az áramerősség értékét úgy kapjuk meg, ha a fogyasztó teljesítményét elosztjuk a rá kapcsolt feszültséggel.
I = P/U – ahol I az áramerősség (Amper), P a teljesítmény (Watt), U a feszültség (Volt)

Példák:

  • A 1610 wattos villanybojleren 230 volt feszültség mellett 7 amper erősségű áram folyik át.
  • A 115 W-os akkutöltő a 230 V-os hálózatra kapcsolva 0,5 A-t vesz fel.

Az áramerősség kiszámítása feszültség és ellenállás alapján

Az áramkörben folyó áram erősségét úgy kapjuk meg, ha a feszültséget elosztjuk a fogyasztó ellenállásával.
I = U/R – ahol I az áramerősség (A), U a feszültség (V), R az ellenállás  (Ohm).

Példa: 230 voltos hálózati feszültség esetén egy 460 ohmos ellenállású fogyasztó 2 amper erősségű áramot vesz fel.

Teljesítmény számítás: P = U × I

A teljesítmény kiszámítása feszültség és áramerősség

A teljesítményt úgy kapjuk meg, ha a fogyasztóra kapcsolt feszültséget megszorozzuk az átfolyó áram erősségével.
P = U × I, ahol P a terjesítmény wattban, U a feszültség voltban, I az áramerősség amperban.

Példák:

  • Ha a 230 voltos hálózatra kapcsolt laptoptöltő 0,2 amper erősségű áramot vesz fel, akkor  teljesítménye az adott pillanatban  46 watt.
  • Ha a 11.1 V kimenő feszültségű laptop akku 3 A-nyi áramerőőséget létesít a készülékben, akkor teljesítménye 33,3 Watt.
áramerősség kiszámítása - teseseljesítmény számítás

Kiszámítási képletek

Az itt látható ábrán a megjelölések az angol megnevezéseket tartalmazzák. A P (power) itt is a teljesítmény, az I (current) az áramerősség és az R (resistance) az ellenállás, a feszültséget U helyett V (voltage) jelöli. A rajzról a négy érték összes összes olyan képlete leolvasható, amely másik kélt érték összefüggését mutatja. A középső, belső körből kiválasztjuk, mit keresünk, a hozzá tartozó körcikkből a megfelelést aszerint választjuk ki, hogy mit ismerünk, mi van adva.

Ha például a teljesítményt (P) akarjuk kiszámítani és tudjuk a fogyasztó ellenállását (R) meg a ráadott feszültséget akkor a képlet P = V² / R.

Egy-egy érték négyzetének a kiszámítása nem okozhat gondot, a gyökvonást zsebkalkulátor segítségével végezhetjük el. Ha nincs kéznél, esetleg laptopunkon sem találjuk, segít a Google: elegendő begépelni, hogy online calculator – a megjelenő felületen minden számítást elvégezhetünk. De térjünk vissza az áramerősségszámításhoz.

laptop akkumulátor töltő teljesítményeAz amperben mért áramerősség kiszámításának képletét keresők az interneten a Google keresőbe gyakran a mértékegységen keresztül igyekeznek eljutni és ezt a kulcsszót gépelik be laptopjuk magyar billentyűzetén:

Amper kiszámítása

A választ lásd fent: Áramerősség kiszámítása adott teljesítmény és feszültség mellett:

I = P / U

Ilyen kérdés is gyakran érkezik:

1 amper hány watt? / 1 W hány A

A kérdés így eléggé szakszerűtlen, mert az amper – watt és watt – amper átszámítás csak a feszültség ismeretében lehetséges. Vagyis

1 amper annyi watt, ahány voltos a feszültség az adott áramkörben.

1 amper x 1 volt = 1 watt

– azaz egységnyi feszültség mellett 1 amper áram 1 watt teljesítményt ad, de 12 volt mellett már így helyes a számítás: 1 amper × 12 volt = 12 watt, azaz egy 12 volt feszültséget biztosító akkumulátor 1 amper áramerősséget leadva 12 watt teljesítményt nyújt, de a 230 voltos hálózat 1 amper esetében már 230 W-os  teljesítményű fogyasztót táplál. Ismer feszültség mellett így értendő a

Watt Amper átváltás.

A weboldal témája: Matematikai eszközök elektrotechnikai számításokhoz. Az áramerősség kiszámítása I = P / U képlettel. Teljesítmény számítás Watt mértékegységben, amper kiszámítása watt és volt összefüggésében. 1 volt x 1 amper hány watt?

Teljesítmény számítás és terhelhetőség adott feszültségnél. Watt, amper kiszámítása, átváltás a mértékegységek között. Gyakran feltett pontatlan kérdés: 1 amper hány watt? Az áramerősség érték kiszámítása úgy történik, hogy az áramkörbe kötött fogyasztó teljesítményét elosztjuk a rá kapcsolt feszültséggel. Teljesítmény kiszámítása: P = I*U. Google keresés és organikus találatok ilyen kulcsszóra: amper kiszámítása teljesítményből. További optimalizációs téma első helyre kerüléshez: Laptop akkumulátor töltő, Asus és Dell márka. katt! >> OLVASD TOVÁBB!