14. Dragomán – Hawking – Kästner

A tizennegyedik feladvány:

  • Dragomán György
  • Stephen W. Hawking
  • Erich Kästner

A megfejtés egy átvitt értelemben is használt, hármas összetételű műcím, címszóként szerepel a Wikipédiában és egyéb lexikonokban. A mű nem magyar nyelven keletkezett, de jeles fordítójának-átdolgozójának köszönhetőin irodalmunkba is integrálódott.

Első lépésben találjátok meg a három azon műveit, melyek címében szereplő 1-1 kifejezéssel a második lépésben úgy alkothattok 3 darab kettős szóösszetételt, hogy a hozzáadott szavakból az adott sorrendben a harmadik lépésben megfejtésként egy hármas szóösszetétel álljon össze.

A megfejtések vagy privát Facebook-üzenetként vagy a fenti kapcsolat linkre kattintva küldhetők be. Megköszönöm, ha nemcsak a megfejtést, hanem a második lépés három összetett szavát is elkülditek.

A keresett kulcsszavak az eredeti műcímekben szerepelhetnek toldalékolt formában vagy összetételekben. A megfejtés menetét vázoló logón a Da helyett aD, az Eb helyett bE és az Fc helyett cF is állhatna, azaz a megfejtésbe kerülő szavak (D, E, F) a címekből vett kulcsszavakat (a, b, c) meg is előzhetik, de mögöttük is állhatnak, ez egyetlen feladványon belül is váltakozhat.

További infók a játék főoldalán: példamegoldások, magyarázatok, részletes játékszabályok, a pontozás és súgások menete itt: Triplagondol – Hármaslépés. Játék a Ludus csoportban

5 pontot szerzett:

  • Palkó Éva
  • Galló Ágnes

Első súgás

  • Stephen W. Hawking és Dragomán György könyvei közül úgy válasszatok, hogy a két cím együtt a film noir műfaját, a monokróm fotókat és egy whisky-félét egyaránt eszetekbe juttathasson.

1.a) súgás

  • az ELSŐ SOR névelővel a Grimm-mesék legszebbjei egyikének a címe

4 pontot szerzett:

  • Árpa Emese
  • Zsoldos Z. Julianna

Második súgás

  • a MÁSODIK SORHOZ: innen írta feljegyzéseit Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

3 pontot szerzett:

  • Vadnay Zsófia

Harmadik súgás

  • Csokonai

a megfejtés következik >>

>>

>>

Megfejtés

  • Dragomán György: A fehér király
  • Stephen W. Hawking: Fekete lyukak
  • Erich Kästner: A repülő osztály

BÉKAKIRÁLY
EGÉRLYUK
OSZTÁLYHARC

megfejtés: BÉKAEGÉRHARC << Katt a részletekért

Az első súgásban a fekete-fehér kifejezésre, a másodikban Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból c. művére, a harmadikban az ógörög eredeti magyar átköltőjére utaltam.

Gratulálok a megfejtőknek, köszönöm a játékot.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.