8. Enyedi – Hoblit – Redford

A nyolcadik feladvány:

  • Enyedi Ildikó
  • Gregory Hoblit
  • Robert Redford (mint rendező)

Ezúttal is három filmcímből kell kiindulnotok. A filmeknek lehet más műfajú előzménye, de most ettől eltekintve a rendezők nevét adtam meg. A megfejtés szerepel a legtöbb általános tudástárban, így a Révai nagy lexikonban is.

Első lépésben találjátok meg a három alkotó azon 1-1 művét, melyek címében szereplő 1-1 kifejezéssel a második lépésben úgy alkothattok 3 darab kettős szóösszetételt, hogy a hozzáadott szavakból az adott sorrendben a harmadik lépésben megfejtésként egy hármas szóösszetétel álljon össze.

A megfejtések vagy privát Facebook-üzenetként vagy a fenti kapcsolat linkre kattintva küldhetők be. Megköszönöm, ha nemcsak a megfejtést, hanem a második lépés három összetett szavát is elkülditek.

A keresett kulcsszavak az eredeti műcímekben szerepelhetnek toldalékolt formában vagy összetételekben. A megfejtés menetét vázoló logón a Da helyett aD, az Eb helyett bE és az Fc helyett cF is állhatna, azaz a megfejtésbe kerülő szavak (D, E, F) a címekből vett kulcsszavakat (a, b, c) meg is előzhetik, de mögöttük is állhatnak, ez egyetlen feladványon belül is váltakozhat.

További infók a játék főoldalán: példamegoldások, magyarázatok, részletes játékszabályok, a pontozás és súgások menete itt: Triplagondol – Hármaslépés. Játék a Ludus csoportban

5 pontot szerzett:

  • Árpa Emese (alter)
  • Barna Csaba (alter)
  • Galló Ágnes (alter)

Az alternatív megoldások beküldői utóbb az eredetit is megfejtették, köszönet érte.

Első súgás

  • az első sor összetett szava névelővel kiegészítve egy Clint Eastwood-film címe

4 pontot szereztek:

  • Palkó Éva
  • Zsoldos Z. Julianna
  • Rák Béla

Második súgás

  • a megfejtés azért lexikoncímszó, mert nem található az értelmezőszótárban; lévén tulajdonnév

Harmadik súgás

  • segíthet a megfejtésben, ha tudjuk, hol található az az épület, amely egy bizonyos adatban és a maga műfajában megelőzi a vatikáni Szent Péter-bazilikát

a megfejtés következik >>

>>

>>

Megfejtés

A megoldás menete:

  • Enyedi Ildikó: A bűvös vadász > VADÁSZ
  • Gregory Hoblit: Törés > TÖRÉS
  • Robert Redford: Folyó szeli ketté > FOLYÓ

ELEFÁNTVADÁSZ
CSONTTÖRÉS
FOLYÓPART

megfejtés: ELEFÁNTCSONTPART

Az első súgás Az elefántvadász c. filmre utalt, a harmadik Elefántcsontpart fővárosának látványosságára: Yamoussoukro nevezetessége a Miasszonyunk a béke királynője-bazilika, amely alapterületét tekintve a világ legnagyobb keresztény temploma.

Alternatív megfejtések voltak:

SZÁMSORSJÁTÉK (Árpa Emese, Galló Ágnes), TANDÍJMENTESSÉG (Barna Csaba). Mivel feltételül szabtam, hogy a megfejtés címszóként szerepeljen a Révaiban, így a súgások előtt korrekt megfejtés is el kellett utasítanom, a VÁRSZÍNHÁZ miatt (Palkó Éva alterja) fájt is a szívem.

Köszönöm a játékot és gratulálok a megfejtőknek.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.