2. Mesterházi – Mikszáth – Arany


A második feladvány:

  • Mesterházi Lajos
  • Mikszáth Kálmán
  • Arany János

A megfejtés egy három tagból álló összetett szó.

Első lépésben találjátok meg a három alkotó azon 1-1 művét, melyek címében szereplő 1-1 kifejezéssel a második lépésben úgy alkothattok 3 darab kettős szóösszetételt, hogy a hozzáadott szavakból az adott sorrendben a harmadik lépésben megfejtésként egy olyan hármas szóösszetételt álljon össze, amely szerepel A magyar nyelv értelmező szótárában.

A megfejtések vagy privát Facebook-üzenetként vagy a fenti kapcsolat linkre kattintva küldhetők be. Megköszönöm, ha nemcsak a megfejtést, hanem a második lépés három összetett szavát is elkülditek.

A megfejtés menetét vázoló logón a Da helyett aD, az Eb helyett bE és az Fc helyett cF is állhatna, azaz a megfejtésbe kerülő szavak (D, E, F) a címekből vett kulcsszavakat (a, b, c) meg is előzhetik, de mögöttük is állhatnak, ez egyetlen feladványon belül is váltakozhat. További infók a játék főoldalán.

Példamegoldások, magyarázatok, részletes játékszabályok, a pontozás és súgások menete itt: Triplagondol – Hármaslépés. Játék a Ludus csoportban

Súgás nélkül négy játékos szerzett 5 pontot

  • Barna Csaba (alter)
  • Árpa Emese (alter)
  • Palkó Éva (alter)
  • Galló Ágnes (alter)
  • Zsoldos Z. Julianna (alter)

Első súgás

  • Az első sorhoz: SZÖRÉNYI NEM HÁZMESTER

Második súgás

  • A második sorhoz: BELL

Új megfejtő: Rák Béla (eredeti)

Harmadik súgás

  • Az utolsó súgást Alan Sillitoe küldi

a megfejtés következik >>

>>

>>

Megfejtés

A megfejtés általam elképzelt lépései ezek voltak:

  • Mesterházi Lajos: Pár lépés a határ > LÉPÉS
  • Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös > BESZÉLŐ
  • Arany János: Bolond Istók > BOLOND

HOSSZÚLÉPÉS
TÁVBESZÉLŐ
FUTÓBOLOND

a megfejtés: HOSSZÚTÁVFUTÓ

Az első súgás egyfelől a hosszúlépés nevű fröccsféleségre utalt – ez más, mint a házmester nevű (nem azonos bennük a bor és szódavíz aránya), másfelől Szörényi László Hosszúlépés c. könyvére céloztam. Szándékos beugratásnak szántam, hogy az Illés együttes hajdani slágerében Szörényi Szabolcs azt énekli, hogy nem szól ránk a házmester.

A második súgásgban a távbeszélő, azaz a telefon feltalálójának a nevét adtam meg.

A harmadik súgás Alan Sillitoe művére utalt, amelyből igen híres film készült Tony Richardson rendezésében: A hosszútávfutó magányossága.

Alternatív megfejtések

Ebben a fordulóban az 5 pontos megfejtések mind hibátlan alternatív megoldások voltak. Részletezés nélkül, a megfejtők sorrendjében:

NÉPKÖZTÁRSASÁG
LÓVASÚT
FILMSZÍNÉSZNŐ
SZÍNHÁZJEGY
NÉPSZÍNMŰ

Köszönöm a játékot, grat a megfejtőknek!

 

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.