15. Fábri Zoltán háromszor

A tizenötödik feladvány:

  • Fábri Zoltán
  • Fábri Zoltán
  • Fábri Zoltán

A jeles rendező filmcímeiből kiindulva a szokott eljárással több útvonalon is eljuthatunk a hármas összetételű megfejtésigÉn mindhárom végszóhoz 2-2 szépen adódó lépéssorozatot találtam – de bőven elegendő egyetlent találnotok. Fontos: a kifejezés címszóként szerepel a Wikipédiában – egyben lapcím is, ám ekként kevéssé ismert, holott a rövid életű periodika alapítója legnépszerűbb íróink egyike.

Első lépésben találjátok meg a rendező három azon művét, melyek címében szereplő 1-1 kifejezéssel a második lépésben úgy alkothattok 3 darab kettős szóösszetételt, hogy a hozzáadott szavakból az adott sorrendben a harmadik lépésben megfejtésként egy hármas szóösszetétel álljon össze.

A megfejtések vagy privát Facebook-üzenetként vagy a fenti kapcsolat linkre kattintva küldhetők be. Megköszönöm, ha nemcsak a megfejtést, hanem a második lépés három összetett szavát is elkülditek.

A keresett kulcsszavak az eredeti műcímekben szerepelhetnek toldalékolt formában vagy összetételekben. A megfejtés menetét vázoló logón a Da helyett aD, az Eb helyett bE és az Fc helyett cF is állhatna, azaz a megfejtésbe kerülő szavak (D, E, F) a címekből vett kulcsszavakat (a, b, c) meg is előzhetik, de mögöttük is állhatnak, ez egyetlen feladványon belül is váltakozhat.

További infók a játék főoldalán: példamegoldások, magyarázatok, részletes játékszabályok, a pontozás és súgások menete itt: Triplagondol – Hármaslépés. Játék a Ludus csoportban

5 pontot szerzett

  • Barna Csaba
  • Rák Béla
  • Galló Ágnes
  • Palkó Éva

Első súgás

  • a lehetséges első sorhoz: DISZNÓFEJŰ

Második súgás (a,b)

  • a) az említett periodika egy 20 filléres bulvárlap volt és egyetlen száma jelent meg
  • b) a bulvárlap kiadásához az alaptőkét az író gyerekkori jóbarátja (egy házban laktak), neves jazzmuzsikus biztosította, akivel egyébként Rákosi Szidi színiiskolájában is együtt  jártak, operetteket is írtak közösen

3 pontot szerzett:

  • Zsoldos Z. Julianna
  • Árpa Emese

Második súgás (c,d)

  • c) a lapnak nincs külön szócikke a magyar Wikipédiában – de az angolban van!
  • d) a lapcímet kétharmad évszázaddal később újraélesztette két szerkesztő, de a korábbi kezdemény fojtatásának szánt periodika is csak 6 lapszámot élt meg

Harmadik súgás

  • ha a megfejtést azzal a szóval helyettesítjük, hogy MEGOLDÁS, akkor az említett bulvárlapot jegyző író szülőháza és a róla elnevezett budapesti utca a MEGOLDÁSon kívüli területen található

>>

>>

Megfejtés

Több útvonal is lehetséges volt, én ezen indultam:

  • Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr
  • Fábri Zoltán: Az ötödik pecsét
  • Fábri Zoltán: Életjel

NAGYÚR
KÖRPECSÉT
ÉLETÚT

megfejtés: NAGYKÖRÚT

rejtő jenő nagykörút

Rejtő Jenő Nagykörút c. bulvárlapja

Az első súgásban Ady közismert szóképére utalva próbáltam segíteni, a másodikban a fent látható lappal kapcsolatos infókat adtam, a harmadikban arra utaltam, hogy a Rejtő Jenő utca az úgynevezett Nagykörúton kívüli területen van.

Két rejtett súgás: a bevezetőmben szerepelt az útvonal szó, a súgásokban pedig többször használtam a bulvárlap kifejezést (bulvár = boulevard = körút). Lásd: Grand Boulevard

Gratulálok a megfejtőknek, köszönöm a játékot.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.